Ha „kívülről” nézzük ezt a szakaszt, semmi különbséget nem találunk más vallási iratokhoz képest: Isten majd jön, legyőzi az ellenségeinket, és mi fogunk győzni; vagyis minden nép fölé helyez bennünket az Úr. A győzelem érdekében Isten még a kor uralkodóit is felhasználja. Ez egy önző szemlélet, Istenre hivatkozva, vallási köntösbe öltöztetve (1-8). Isten végső gondolata nem ez a fajta győzelem. Az Őáltala küldött király örömöt és békességet hoz minden nép számára; a harci kocsikat összetöri; a háború Isten népének nem lehet többé eszköze (9-10). Ez a király alázatos, nem akar győzni, nem akar mások fölé kerülni (9); és mivel az emberi gonoszság mindig visszaél az alázattal, éppen ezért vérét veszik (11). Isten azonban megszabadítja Őt, hogy megmutassa a szabadulás, a megtérés, a reménység egyedüli útját nekünk is. Őbenne örök kárpótlást adott nekünk az Isten; mert ami miattunk kárba ment, ide értve önző hitéletünket is; nem is beszélve gonoszságunk kárhozatos voltáról; azt Ő szabadulással és reménységgel ruházta fel (12). Őbenne, még van reménységünk, fogoly életünk bilincsei között élve. Kell-e ennél szebb adventi üzenet?

Jakab 3,13-18

305.dicséret