Isten nem hagyja el népét, hanem világkormányzó hatalmát bevetve, négy lovast, kocsikkal küld a világ minden tájára, hogy összeszedje az övéit. Ezt látjuk Zakariás könyvének utolsó, nyolcadik látomásában. Főként északra indulnak a lovak, mert a keletre fekvő Babilonba északi irányba indulva vezetett az út. Isten a lovakkal, vagyis angyalaival együtt az Ő Lelkét is elküldte népéért. Isten Lelke tartósan ott maradt közöttük, azaz megnyugodott közöttük; mindaddig, amíg Isten népe meg nem mozdul hitében, és el nem indul az Úr útján, hazafelé. Urunk, küldd el, azaz nyugtasd meg Lelkedet közöttünk, tartósan légy itt, hogy mi is megmozduljunk a hitben!

Jakab 1,9-18

304. dicséret

* Senki nem akar szenvedni, nélkülözni; sőt, minél jobban szeretne élni. Abba bele sem gondolunk, hogy a túlzott jólétnek milyen veszélyei vannak: hitetlenné, önzővé, érzelgőssé formál bennünket a kényelem; ahol álproblémákon rágódva, ezeken idegeskedve tesszük nehézzé egymás életét; miközben a valós, nagy kérdések előtti tehetetlenségünket nem akarjuk belátni; ezeket inkább elhessegetjük magunktól. - Akik, Isten népe közül, Babilonban maradtak, a szabadulás lehetősége után is, azok megszokták az ottani jólétet, irtóztak az otthoni, bizonytalan jövőtől, az elpusztult és elvadult földön. Inkább választották a jólétből következő „fogságot”, mint saját szabad életüket, amit küzdelmekkel, de a legnagyobb garanciaként, mégis Isten segítségével kellene megteremteniük. - A szabadságot hangoztató ember valójában fogságban él, miközben habzsolja a jólétet. A szabadság illúziója ez, hiszen most is kiszolgáltatottak vagyunk, csak másként, mint korábban.