Két lányunkra tekintünk; már nagyok, kirepültek; de mindig örömmel jönnek haza, és ez jól esik. Szemünk fényei ők. Aki őket bántja, minket bánt.* Itt Isten fogalmaz meg valami hasonlót, velünk kapcsolatosan; miszerint mi az Ő szeme fényei vagyunk, és aki minket bánt, az Őt bántja (12). – 1. Isten ereje minden szarvat letör, amely minket felöklel; még akkor is, ha egy időre megérdemeljük az öklelést (1-4). – 2. Isten ereje újjáépíti az Ő ledőlt városát; a mi városunkká építi azt. Ennek a városnak nem mi fogjuk meghatározni a határait;** hanem csakis az Isten. Ettől kezdve Ő védi szent városát, országát, ezért azon semmi más ideiglenes hatalmasság nem vehet diadalt (5-9). – 3. Isten ereje haza szólítja azokat is, akik még nem indultak el.*** Isten maga indul el azokért, akik még a „régiben ragadtak”, hogy kihúzza és átölelje őket. „Ujjongj, örülj, Sion leánya, mert jövök már, és itt fogtok lakni…” (14)

2Timóteus 3,10-17

147. zsoltár

* Tudom, érzelmeskedő, senkire sem tartozó megnyilatkozás ez; mint ahogy én sem szeretem, ha mások „a saját dolgaikról” fecsegnek nekem; kivéve, ha ezt lelkipásztorként tekintve rám, osztják meg velem; az más.

**… nem is a Biblia, nem is bármiféle, teológia, tan, kegyesség, vallás; …

*** Isten ereje haza szólítja azokat, akik még nem indultak el; akkor ott „a felszabadított fogság” színhelyéről; itt és most pedig azokat, akik még nem ismerték meg az Urat. Boldog, aki meghallhatja a hívó szót, mert az itteni hatalmak ideje meg van számlálva, Istennél pedig nem tényező többé az idő.