Minden látható, külső cselekvésünk árulkodik rólunk, utal arra, hogy kik is vagyunk valójában, hova tartozunk, azaz kikkel és milyen elvekkel vállalunk közösséget. A külső cselekményeknek, a vallásos, szent cselekményeknek különösképpen, mélyebb, „lelki" jelentőségük van. Ezek közösséget teremtenek és közösséget fejeznek ki, ahogy Izrael népe esetében az áldozati oltár fejezte ki azt, hogy közösségük van az élő Istennel és egymással (18). Az úri szent vacsora sákramentuma a feltámadott Jézus Krisztussal és egymással való közösségünk megújítását, a bűnbocsánat és az örök élet bizonyosságát pecsételi meg, hiszen amilyen valóságos a kenyér és a bor, valamint a mi látható „étkezésünk", ugyanolyan valóságos a megváltás ajándéka (16-17). Ennek a „külső szent cselekménynek" áldása az, hogy közösségben Jézus Krisztussal és egymással, Isten hatalma által, ledőlnek válaszfalak, minden harag elveszti mérgét és hatalmát, miközben mások számára is látható módon megvalljuk, hogy kik vagyunk: lám, az Úrhoz és egymáshoz tartozunk.

2Királyok 12

33. zsoltár

Szerző: refdunantul  2015.10.18. 04:00 komment

süti beállítások módosítása