A „belül levőkkel”, tehát a gyülekezettel kapcsolatban írja Pál, hogy tetten érhető, nyilvánvaló bűnök ne legyenek közöttük (12-13), és az ilyenekkel kapcsolatot se tartsanak, mert a kis kovász az egész tésztát megkeleszti. Ez nem valami hívő gőg, vagy elkülönülés (9), hanem aki gyenge a hitben, az szívlelje meg az intést, mert először észre sem vesszük, hogy elindultunk a lejtőn, a lavinaomláskor meg már késő lesz. A „gonosz” kiközösítése óvja a gyülekezetet, de munkálhatja a megtévedt bűnbánatát és üdvösségét is (5). Urunk, adj nekünk szilárd hitet, mert nem vonulhatunk ki a világból, hanem éppen a világ paráznái, nyerészkedői, rablói, bálványimádó között kell hirdetnünk a szabadulás evangéliumát, Jézus Krisztust (10); de csak hitelesen tehetjük ezt, vagyis úgy, hogy mi nem leszünk ugyanezekké (1); ha pedig elbuktunk, akkor meg tudunk szomorodni. Mondjuk ki, ha elbuktunk, gyakran inkább felfuvalkodunk, mint megszomorodunk (2). Ez pedig annak jele, hogy valójában még „kívül” vagyunk, és nem „belül”.

2Királyok 4,1-37

394. dicséret