JÉZUS KRISZTUS KÖZÖS REMÉNYSÉGET „NYÚJT” NEKÜNK. Az úrvacsora közösségi jellege döntő fontosságú, hiszen a közös étkezés után „vette” Jézus „kihangsúlyozottan” a kenyeret és a kelyhet, és „nyújtotta” tanítványainak (22-24). Nem a kenyér és a bor alakul át, hanem magában a kenyér és bor vételének eseményében éljük át a feltámadott Jézus Krisztussal és egymással való közösségünket. A kenyér kenyér marad, a bor pedig bor marad, de maga az esemény sokkal több puszta étkezésnél: emlékeztet és reménységben tart bennünket, hogy maradéktalanul kiteljesedik majd az Isten országa; hiszen a kenyeret és kelyhet nekünk nyújtó Úr maga ígérte ezt (25).** /Júdás elárulja Jézust – Az utolsó vacsora/

1Királyok 12,20-33

143. zsoltár

* Először ettek, majd az étkezés befejezéseként hangzottak el Jézus szavai a kenyérről és pohárról. Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, odaadta a tanítványoknak: „Vegyétek, ez az én testem” (22). A megtört kenyér szétosztása és elfogyasztása által egy közösséggé lesznek azok, akik „Jézus Krisztus asztalánál” ülnek, és az Ő áldásában részesülnek. Amikor Jézus a poharat is vette, ismét hálát adott, odaadta a tanítványoknak, akik mindnyájan ittak belőle. A pohárral kapcsolatosan mutat rá az egész esemény jelentésére, amikor azt mondja, hogy a pohárban lévő bor az Ő vére, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik (23-24). Itt a lényeg, Jézus Krisztus értünk meghal, bennünket kivált a szenvedésből és a halálból. Amilyen valóságos a kenyér és a bor, olyan valóságos az új szövetségben nekünk ajándékozott megváltás. Nem kell több kultuszi áldozat, másoktól se várjunk áldozatot, egyet tehetünk, önmagunkat odaadhatjuk Isten színe előtt, a másik embernek.

** Vegyük el a kenyeret és a bort, adjuk egymásnak, együk-igyuk, és az örök élet gazdagsága tölt el bennünket. Jézus Krisztus erre váltott meg bennünket, elvenni Őtőle, amit csak Ő adhat, megtörni, továbbadni, valóságosan élni vele.