ISTEN NEM A „VALLÁSOS ZSENIK” ISTENE.* A mára rendelt igeszakasz kontrasztja önmagában is üzenetértékű. Egyik oldalon a „vallásos zseni” farizeusok, akik Isten és emberek előtt is az elsők szeretnek lenni; „egyházban” és „világban”, mindenütt ott vannak, kiemelkedve, kegyesen, „hosszan”; és buzgóságukkal letarolnak mindent (38-40). A másik oldalon pedig a mindenét odaadó özvegyasszonyt látjuk (41-44). Jézus arra figyelmeztet, hogy őrizkedjünk a gőgös kegyesektől (38), és belátva szegénységünket, bátran adjuk át az Úrnak egész életünket, hiszen az Övé az. Minden valódi meggazdagodás forrása csakis ez az „önátadás”. Üdvösségesen jó tudni, hogy az Úré az életünk. /Az írástudók nagyravágyása és kapzsisága – Az özvegyasszony két fillérje/

1Királyok 9

108. zsoltár

* Az örök életbe, a feltámadásba vetett hittel tudjuk szeretni Istent, egymást és önmagunkat. Nagyon fontos megtapasztalni, hogy önmagunk szeretete az Isten szeretetéből fakadó legnagyobb ajándék; mert csak, aki önmagával rendben van, az tudja „igazán és helyesen” szeretni felebarátját; vagyis nemcsak a testvérét, hanem minden embert. Valóban óriási ellentmondás, Istent emlegetve így, vagy úgy, „ölni”; pedig ez van. Istennek nem külső, „vallásos” áldozat kell (33), hiszen Jézus Krisztus áldozata után az ember részéről csak hálaáldozat lehetséges, amely mindent önként odaad, de még többet kap vissza. - Jézus Krisztus áldozata után az ember részéről csak „hálaáldozat” lehetséges, amely mindent önként odaad, de még többet kap vissza. Az özvegyasszony két fillérjének üzenete ez: Isten nem kér sokat, csak mindent, hiszen Jézus Krisztusban Ő maga már mindent odaadott nekünk; mindenünk Istené (44). Aki tud adni, mindent odaadni, mindent rábízni Urára, aki tud mindent Őtőle várni és elfogadni; annak gazdagodik meg az élete. Jézus nem azt nézi, mit dobunk a templomi perselybe (41). Ő tudja, anélkül, hogy nézné, mit adtunk át az életünkből, és mi tart fogva bennünket, még mindig.