VAGYON. Jézus Krisztus nem engedi, hogy hamis illúziókban ringassuk magunkat, ezért rámutat a fogyatékosságunkra, az egyetlenre, ami minden egyéb hibánk gyökere, minden szomorúságunk forrása ez (22): nem tudjuk elengedi azt, amink van, sőt, mindig több kell, pedig az igazán „többet” az Úrban kaphatnánk meg (28-31). Akinek a mennyei kincs a legfontosabb, az lesz „gazdaggá” e-világban is (21). Akinek tele van a keze és a szíve; aki azt hiszi, hogy jól mennek a dolgai; tehát, aki azt hiszi, hogy ő „gazdag”, annak nehéz az Isten országába bejutni (24-25). De ki képes elengedni ezt a világot? (26) Uram, képtelenség, amit kérsz, még a legkegyesebb is két kézzel kapaszkodik saját maga igazába, „lelki vagyonába”, és újjászületve is önmagát képviseli. Köszönjük, hogy ami nálunk lehetetlen, Tenálad lehetséges (26; 32-34). /A gazdag ifjú – A tanítványok jutalma – Jézus harmadszor szól haláláról és feltámadásáról/

1Királyok 3

72. zsoltár

*  Értékelendő a vágy, amivel ez az ifjú az örök élet megnyerésére gondol: fiatal, előtte az élet, és mégis fontos számára az üdvösség. Az pedig kivételezett helyzet, hogy jó helyen keresi az üdvösséget: a „jó” Mester előtt borul le (17), akiben az Atya „jósága” öltött testet, és aki nekünk is adhatja ezt a „jót”, amely nemcsak minden viszonyítás kiinduló pontja, hanem egyben az a „jó”, ahol helyreáll az eredeti teremtési rend, áldássá formálódik minden hajsza és fájdalom. Jézus Krisztus az Atyára mutat, mi pedig Jézus Krisztus által tekintünk az Atyára (18). A parancsolatok megtartásának lehetősége csak jelzi a hiányt, a fogyatkozást, ami tátong bennünk és körülöttünk; még akkor is, ha mi azt gondoljuk, hogy betartjuk, amit kell, és mi „jók” vagyunk, mert mindig a másik a hibás (19-20).