EMBERNEK LENNI = HAMIS MEGOLDÁSOKBAN BÍZNI. Jézus nem nevezte önmagát „Krisztus”-nak, mert az Ő korában ez a felségjelző a zsidó vallásos nacionalizmus politikai reménységeinek kifejezője volt. Ezért válaszolt Jézus keményen Péter vallástételére, amelyben Őt Krisztusnak nevezte (29), és a tanítványokra parancsolt, hogy senkinek se beszéljenek erről (30). Ehhez kapcsolódik Jézus kijelentése, amelyben először szólt haláláról és feltámadásáról (31-33). Tehát valóban Ő a Krisztus, de nem úgy, ahogy akkor a Messiást várták; hanem az Ő engedelmességében, szenvedésében és megváltó halálában mutatkozik meg az Isten dicsősége. Ezzel az „Emberfia” kifejezés is elveszti korábbi jelentését, miszerint a végidők zsidó apokaliptikus váradalmai szerint Isten majd jön, odacsap, és az ő népét „a többiek” fölé helyezi. Isten gondolata egészen más, a világ helyreállításáról is; ezt mutatta meg Jézus Krisztusban. Ezt a Jézus Krisztust követhetjük földi életünk során is. Ez a „követés” nem a végső számadás miatti kényszer, hanem hitben boldog lehetőségünk, hogy végre „üdvösséges irányba álljon az életünk” (34-38). /Péter vallástétele – Jézus először szól haláláról és feltámadásáról – Jézus követése/

2Mózes 39

98. zsoltár

 

Szerző: refdunantul  2015.08.27. 04:00 komment

süti beállítások módosítása