EMBERNEK LENNI = KÉTELKEDNI.* A farizeusok egy vita után mennyei jelt követeltek tőle, amelyben egyértelművé lesz, hogy milyen hatalommal szól és cselekszik Jézus. Az Úr eddig is számos csodát tett, de ezek valami még nagyobbra, talán közvetlen mennyei jelre vártak. Nem a kételkedéssel van a baj, hanem azzal, ahogy kételkedünk; mert ha nem bizonyosságra vágyó a kételkedésünk, hanem ellenőrző szándékú, akkor ez nem más, mint Isten kísértése (11). Jézus határozottan elutasítja ezt a szándékot: „nem adatik jel ennek a nemzedéknek” (12). Ez a mi nemzedékünk nyomorúsága is. Jaj, nekünk, ha Jézus otthagy bennünket, ahol vagyunk (13). Márk szemléletében Jézus csodái nem fedik fel Jézus személyének titkát, noha isteni hatalmának megnyilatkozásai ezek, tehát jelek, de Jézus személyének titka a kereszten tárult fel igazán. Ezért Márk nem a csodatévő Jézusra, hanem a megfeszített Krisztusra mutatott egész evangéliumában.** /A farizeusok jelt kívánnak/

2Mózes 37

92. zsoltár

* Márk leírásában a mai igeszakasz kezdetének (11-13) döntő szerepe van, mert ezekben a versekben világossá lesz Márk csodaszemlélete.

** Márk megőrzi Jézus kinyilatkoztatás-igényének azt a radikális vonását, hogy Ő minden külső tekintélyre való hivatkozás, bizonyíték és önigazulás nélkül hirdette Isten országa kegyelmes közelségének örömhírét. A jelkívánás ilyen rövid, radikális formában való elutasítása csak Márknál olvasható. A nagyszinoptikusoknál mindez Jónásra utaló kiegészítést kap, ami enyhíti a mondat radikalitását. A csoda ugyanis nem oldja fel az emberi vakságot és hitetlenséget, nem vezet el Jézus felismerésére, még a tanítványok esetében sem. Erről szól a jelkívánáshoz fűzött igeszakasz (14-21), amely visszautal a kenyércsodákra, és így mutat rá a tanítványok értetlenségére, jelezve azt, hogy a hit mindenestül Isten ajándéka.