PÁLT RÓMÁBA VISZIK. Író barátom, egykori szeretett tanárom mondta nemrégiben megjelent riport-regényéről, valójában szociográfiájáról, ami „sikerkönyv” lett, hogy ismét meg kellett szólalnia generációs ügyben, hiszen nemzedékek sora kerül margóra, és az még csak a jobbik eset, ha külföldre megy a javuk. A kérdés bonyolult, de most ne „aktuálpolitikai” hangsúllyal értsük ezt a mondatot, mert itt nem erről van szó. Az üzenet ennyi: megszólalni a másik érdekében, és tudunk-e a „hatékonyan” megszólalni a másik érdekében. Legalább szólni, mert mit tudunk „nagy dolgok” jobbítása érdekében tenni; ki tudna érdemben cselekedni? Egy biztos: Isten Igéjének természete, hogy az szó és tett egyszerre; vagyis, ha Isten szól, ott alapvetően változnak, jobbulnak, tisztulnak életek, utak, közösségek. Pál azért megy Rómába, hogy ott is szóljon, megszólaljon mások érdekében, bízva abban, hogy rajta keresztül az Isten szól, akinek van hatalma, hogy a „semmi fölé” helyezze, megváltsa életünket.

2Mózes 12,1-20

459. dicséret