A templomra vonatkozó törvény itt világos (5-8): elég volt már a sokféle mocsokból. Az egyház prófétai szolgálata lenne ez: kimondani azt, amiből egyértelműen elég volt; nem nekünk van elegünk, hanem Istennek van elege! Ez nem a mi indulatunk, hanem az Istené, mi csak közvetítők vagyunk. Ezért vigyázzunk: a prófétai beszéd végképp nem lehet indulatos, de egyértelmű és határozott legyen. Egy konkrét vétekre is rámutat itt az Ige, miszerint Istennek nem az „idegenekből” van elege, hanem abból, hogy ami az Ő népének szent feladata lett volna, azt segédmunkaként kiadta „idegeneknek”. Szereti az Úr az idegeneket, azokra is gondja van, a maguk helyén (1Királyok 8,41). Itt azonban arról van szó, hogy Isten gyermekei beengedtek maguk közé másokat, mert ők engedetlenek és lusták voltak, most pedig ezek a „mások” uralkodnak rajtuk. Gondoljunk csak bele az eleven, mai üzenetbe. Tessék felvenni a szolgálat, a feladat terhét, amit odahaza az Isten ránk bízott, azt ne adjuk ki másoknak, még a legkisebb feladatot se.**
János 21,20-25
352. dicséret
* A keleti kapun keresztül nem mehet be többé ember a templomba, mert azon keresztül az Úr dicsősége töltötte be a templomot (1-2). Csak a fejedelem, már nem királynak nevezik, mert egyedül Isten a „király”, tartózkodhat a kapu közelében (3). A tény fontos itt: Isten dicsősége betöltötte a templomot, és Isten dicsősége előtt ma is csak leborulhat a bűnös ember (4), ahogy Jézus Krisztus előtt is csak arcra borulhatunk (Lukács 5,12). A mai ember legnagyobb nyomorúsága, hogy senki előtt nem tud leborulni, Isten előtt végképp nem. Az emberek előtti „leborulás” a tisztelet, amely nélkülözhetetlen lenne, egymáshoz való viszonyunkban; az Isten előtti egyetlen leborulás pedig azt élő hit, amely nélkül nincs „élet”.
** Isten az engedetlen lévitákat azzal bünteti, hogy nekik kell ettől kezdve a templomi apró, de ugyanúgy szent szolgálatokat elvégezni (9-14). A „mindenféle” teendő is szent, az Úr színe előtt. A kevésen kell hűnek lenni (Máté 25,21-23). A léviták büntetése a szolgálat volt, hogy ezt se végezzék „idegenek”, ha pedig a szolgálat a „büntetés”, akkor ez valójában kegyelem. Jusson eszünkbe a 84. zsoltár, miszerint jobb egy nap az Isten házában, az Ő közelében, mint bármennyi más egyebütt (Zsoltárok 84,11).
