Nincs mit szépíteni? Sokan vagyunk ezen a földön, vetélytársak, ellenfelek vagyunk és csak helyzet kérdése, máris ellenségekké leszünk egymás számára. „Haha”, elbukott valaki mellettem, ez esetben Jeruzsálem, tehát feltárultak a lehetőségek nekem, itt most Tírusznak. Nem számít, hogy korábban szövetségesek voltak (1Királyok 5,5). Semmi nem számít, csak „én”; azonnal cserben hagyjuk a másikat, ha nekünk nyitnak ajtót. Kiderül, mindig így volt ez, hiszen 2600 éves eseményt olvasunk itt. „Gazdag leszek, mert a másik rommá lett”, mondja Tírusz (2). Ez az, amit a keresztyén teológia eredendő bűnnek nevez, és amit soha nem fogadott el igazán a világ, pedig ezernyi tapasztalat igazolja tényét, mint itt ez az eset. Isten népe között és azon kívül is, ugyanúgy rombol a bűn. Lehetnek kulturális különbségek a világ népei között, de ezek eltörpülő részletek ahhoz képest, amiben minden nép, minden korban egyezik, nevezetesen, hogy „kicsiben és nagyban” hatalomra tör, uralkodni akar, és semmi más nem számít, semmi nem szent, ha erről van szó. Ám, Isten Igéje szerint, minden így szerzett gazdagság pusztulásra jut.** Nincs senki, aki „megadná magát”, aki engedne, akinek nem kell a hatalom, a több, hanem lemond arról, hogy a másiké lehessen; ha kell, ezért áldozat is vállal, de nem vág vissza. Kivéve Jézus Krisztust, akiben az Ezékielen keresztül szóló Isten megmutatta igazi arcát. Nekünk Ő kell, megváltás kell, Krisztus kell!
János 16,1-4a
151. dicséret
* A tizenegyedik évben? (1) Álljon itt ismét egy kis fontos kortörténet, mert a további üzenetek megértése szempontjából ez nélkülözhetetlen. Tehát ne száraz adatoknak tekintsük ezeket, hanem olyan „ugródeszkának”, amely segíti „felemelkedni” az isteni üzenetek szintjéig; hiszen Isten Igéjének valódi üzenetéig csak ebből a világból kiindulva lehet eljutni, és majd Isten Lelke innen emel fel, a szétesett és fájdalmas valóságból, az azt gyógyító, egyetlen isteni üzenetig, Jézus Krisztusig. Az időpont Kr. e. 597-től számítható, amikor Nebukadneccar, babilóniai király először rohanta le Jeruzsálemet. Ekkor Jójákin királyt és a lakosság egy részét fogságba vitte, többek között Ezékielt is, és Cidkijjá királyt tette júdai királlyá, babilóniai felügyelet alatt. Így tehát a tizenegyedik év a Kr. e. 586. esztendő. Jeruzsálem eleste, és a még otthon maradottak fogságba hurcolása a Kr. e. 587. esztendő július-augusztusában történt (2Királyok 25,3-8).
- Eddig Ezékiel a gőgös otthon maradottak ellen hirdetett ítéletet, mert azt hitték, hogy ők különbek, ezért részesültek más bánásmódban, mint a már fogságba hurcoltak. Jeruzsálem teljes eleste után azonban Ezékiel már bíztatta Isten népét. Ehhez a bíztatáshoz tartozott, hogy ítéletet hirdetett a szent város és Isten pusztulását gúnyoló népek ellen. Az előző fejezetben már erről olvashattunk. A Tírusz elleni jövendölés dátuma Kr. e. 586. esztendő eleje.
- Tírusz gazdag, hatalmas kereskedő város volt, a nyugaton, a Földközi-tenger partja közelében álló szigeten. Izráellel régóta barátságos kapcsolatban állt (1Királyok 5,5), még Júda utolsó királyával, Cidkijjával is közös érdek fűzte össze (Jeremiás 27,3). De Jeruzsálem teljes bukása után Tírusz vált, és örül a kereskedelmi vetélytárs bukásának. Jeruzsálem ugyanis a népek kapuja volt, mert az arab hátországhoz és a Vörös-tengerhez vezető kereskedelmi útvonalakat ellenőrizte. Jeruzsálem bukásával ezek most szabaddá váltak Tírusz számára (2).
** Ezen a tényen most az sem segít, hogy Isten, Ezékielen keresztül Tírusz csúfos bukását ígéri, és a többi környező, kárörvendő nép leigázását, mert Isten népének bukásán hahotáztak; hiszen a képlet ugyanaz; ki uralkodik ki fölött; majd egyszer Isten népe kerül pozícióba, ezek felett. Nincs senki, aki „megadná magát”, aki engedne, akinek nem kell a hatalom, a több, hanem lemond arról, hogy a másiké lehessen; ha kell, ezért áldozat is vállal, de nem vág vissza. Kivéve Jézus Krisztust, akiben az Ezékielen keresztül szóló Isten megmutatta igazi arcát. Nekünk Ő kell, megváltás kell, Krisztus kell!
Ma 21 kopt keresztyén nyakát metélték el a tengerparton, így fejezték le őket egyszerre, - vérvörössé lett a tenger; és olvastam rá olyan hivatalos, tehát nem blogos választ is, hogy semmi gond, ezt tették sok száz évvel korábban a keresztyének is emezekkel. Itt alapvetően elromlott minden, teljesen új kell, megváltás kell!
- Egyébként Tírusz romlásának leírása, korábban Jeruzsálem pusztulásának leírása, döbbenetes képekkel adja vissza az emberi önzés, romlottság minden következményét. Egyszer csak tengerként ömlik ránk a baj (3), lerombolják gőgös bástyáinkat, oszlopainkat, várfalainkat (4; 7-11), halászhálók szárítóhelyei leszünk, saját képi világunkkal élve, mások büdös kapcáivá leszünk (5). Bizony elpusztít majd mások önzése és gonoszsága, ha már nem mi uralkodhatunk másokat (11), és belep bennünket a felejtés és a „kár” pora (10), odalesz minden vagyonunk és vidámságunk (12-13). A pusztulás döbbenetes képsora egészen mélyre jut, mert Tírusz sírba jut (19-21). Az elveszett állapot itteni leírását olvassuk át alaposan: mélység árja, pusztaság, lakatlan hely, rettenetes, nem leszel, bár keresnek, bár ékes voltál itt egy ideig. Mindnyájunk sorsa ez lehet ebben a hasadt világban, mert „egyszer fent, másszor lent”; ahogy Tírusz bukásán a környező szigetek is megijedtek (15-18). - Ijedtség helyett megtérés, elsorvadás helyett élet, gazdagság helyett szolgálat, kárhozat helyett örök élet; - ezért jött Krisztus.
