A kortörténeti háttér ismeretében érthető helyesen ez a jelképes siratóének (1). Egy nőstényoroszlán két kölykének szomorú sorsa a babiloni fogság előtti utolsó júdeai királyok történetére, szolgaságba jutásukra utal.* Az volt Isten népének baja, ami a szolgaságukat is okozta, hogy nem fogadták el, hogy ők szőlők, az Isten szőlőskertjében. A szőlőt pedig gondozzák, metszik, hogy gyümölcsöt teremjen és sokakat megvidámítson. Ehelyett a szőlő magasabbra akart nőni minden más fánál, ezért nemcsak visszavágták, hanem tövestől kitépték, és idegen pusztába ültették el (10-14). Isten népének ma is nagy kísértése, hogy a szolgálat leple alatt is naggyá legyen, pedig a mi feladatunk „csak” az, hogy Urunk gondoskodó és életünket metszegető szeretetét élvezve, „csupán” szolgáljunk, csendben, névtelenül, és gyümölcsünk borától, az evangéliumtól sokan jussanak örömre. Ehelyett mi látványos, sudár tölgyek akarunk lenni (11).**

János 13,36-38

462. dicséret

* Ha a nőstényoroszlánt, mint anyát, szó szerint kell érteni, akkor a két oroszlánkölyök kapcsán, Jóáház és Cidkijjá királyok sorsáról szól ez a szimbolikus képeket használó ének, hiszen nekik egy anyjuk volt. Jóáház királyt Kr. e. 608-ban, Nékó fáraó hurcolta el Egyiptomba (2Királyok 23,33), Cidkijját pedig Kr. e. 587-ben Nabukadnecar Babilonba (2Királyok 25,7). Más magyarázók a második oroszlánkölyök esetében (5-9) Jójákin királyra gondolnak, akit Kr. e. 598-ban vittek babiloni fogságba, és helyette Cidkijját tették királlyá a babiloniak, fennhatóságuk alatt (2Királyok 24,8-15).

** Manapság is, szőlő helyett sudár tölgyek akarunk lenni: hangoskodunk, sürgünk-forgunk, ügyes módszerekkel felhívjuk magunkra a figyelmet, ahelyett, hogy gazdagon termő szőlők maradnánk. Kitép az Úr, ha nem a magunk helyén ránk bízott, szolgáló, gyümölcstermő, csendes életet éljük. Elég volt a harsány egyházból, amiből csak az evangélium komolysága, mélysége, öröme és hitele hiányzik! Sírnivaló, gyászos, ha így maradunk; mert ekként átmeneti sikereink lehetnek ugyan, de áldás nincs rajtunk.