Az engedetlenség hontalanná tesz, sehol sem lesz jó, céltalanul, batyuval a vállunkon lődörgünk, mint a csavargó és a vándor, még akkor is, ha nagyon fontosnak tettetjük magunkat. Az élő Istennek való engedetlenség, a szabadság „igézetében” élve is foglyokká, önmagunkat áltatókká, fontoskodókká, mégis remegőkké tesz bennünket (3-6).** - Az engedetlenség „ragadós”, terjed, mint a ragály. Ezért figyelmezteti a prófétát Isten Igéje, hogy engedetlen nép között lakik, vigyázzon, nehogy ő is engedetlenné legyen, hiszen neki kell figyelmeztetni a hűtlen népet. - Az engedetlenségnek következménye van, mert megromlik, halálosan megbüdösödik tőle az élet. Isten ítélete, népe számára, valójában kegyelem, mert az engedetlenség életveszélyes következményre hívja fel övéi figyelmét, hogy megtudjuk, Ő az Úr (16), és végre helyreálljon kibillent életünk. - Isten Igéje beteljesült (21-28) Jézus Krisztusban, ahol Isten ítélete és kegyelme egyszerre érvényesült, miattunk, érettünk, helyettünk. Az Őbenne megígért új élet nem késik kiteljesedni sem, valóra válik az engedelmes, boldog, örök életben (28). Figyelj Isten Igéjére, kérdezz rá, fogadd be, igazodj ahhoz (9).
János 12,1-11
296. dicséret
* Szól az Ige, hirdetve és láttatva is (3-6; 17-20), de hallják-e, rákérdeznek-e, megfogadják-e azok, akiknek szól? (9) Az engedetlenség azt jelenti, hogy hallhatnánk, láthatnánk Isten szavát; de csak magunkat halljuk és látjuk; nem lépünk ki „köreinkből” az Úr felé (1-2).
** Mindez Isten engedetlen népével megtörtént, és velünk is folyamatosan történik, ha engedetlenségben élünk. A már fogságba hurcoltak (Kr. e. 598) gyors hazajutással áltatták magukat, a még otthon, Jeruzsálemben élők pedig biztonságban tudták magukat. Pedig Isten kijelentette nekik, hogy Babilónia az Úr akarata, ítélete rajtuk, a megtérésig. Ennek ellenére a babiloni királynak hűségesküt tett júdeai király, Cidkijjá, szembeszállt Babilóniával, mire azok körbefogták a várost, kiéheztették azt, a király fiait lemészárolták, a királyt pedig, aki kitört ugyan a városból, elfogták, és megvakítva vitték, népével együtt a fogságba (Kr. e. 588-587; 2Királyok 25,1-7). Ezékiel jelképes cselekedeteinek magyarázata ezeket hirdeti meg (10-16).
