"A te világod most állt helyre, az én világom most zökkent ki..." (Bornemissza Péter: Magyar Elektra). Azzal, hogy az én dolgaim megoldódnak, lehet, hogy a másikéi éppen akkor, éppen azért zavarodnak össze. - Nincs okunk tehát az elbizakodottságra akkor sem, ha jól mennek dolgaink, mert sokan nyögnek ezzel egy időben, sokféle kudarc alatt. Bizony sokszor a saját sikereink miatt lesznek ezek áldozatokká. Ahhoz, hogy mi „éljünk”, és jól éljünk, sokaknak kell nyomorogni. Nem véletlen, hogy az Úr Isten kijelentése az „áldozat” gyakorlatából indult ki, hogy megváltó szeretetét megértesse velünk, ugyanakkor megváltson bennünket, a Krisztusban. - Hisszük, minden gyarló emberi helyreállítást és kizökkentést kézben tart, összefésül a Megváltó Úr. Az Ő mennyei világa „kizökkent" itt a földön (Filippi 2), hogy a miénk helyreálljon. - Ez azonban minket is arra indít, hogy merjük a másik szemével, hitével, kegyességével is nézni a világot, netán merjük a magunk önző világát „beáldozni” a másikért. Ez lenne a Krisztus-követés. Ez a „merész" magatartás lenne az egyház hitelessége; amelynek nyomán aztán megszólíthatná a ma emberét is az Ige. Erre bátorít, erre vált meg a mi Urunk! Van mit megbánnunk, mert önző módon védjük a „saját világunkat".

János 6,22-27

196. dicséret