Akkor értékeljük a szüleinket, amikor már elmentek ebből a világból. Gyermekeink felnövekedése pedig egy szempillantás alatt megtörténik. Közben eltelt az élet. Mit mond minderről a mai Ige? Az ötödik parancsolat részletezése mai Igénk első fele, amely aztán átvezet a hetedik parancsolat részletezésébe. Szüleink féltő szeretettel szeretnek bennünket, amíg csak a világon vannak. Ez akkor is igaz, ha vannak rémisztő kivételek. Mégis, a szülői szeretet kiábrázolása annak a szeretetnek, amivel Isten szeret bennünket, sokszor engedetlen gyermekeit. Ugyanakkor a szülők tisztelete Isten tiszteletének megjelenítése. Az ötödik parancsolat viszont ennél is többet jelent, mert a szülők tisztelete mellett minden felsőbbség tiszteletét jelenti, el egészen Istenig; hogy ezek a felsőbb hatalmasságok, mint Isten eszközei Isten szeretetét közvetítsék felénk. Isten szeretete mindent megelőz, és aki ebben az Isteni szeretetben részesült, az csak tisztelettel és engedelmességgel tud fordulni mások felé. Nincs ennél nehezebb az ember számára, mint az alázat és engedelmesség, de a hívő ember csak ilyen lehet, mint aki tudja és elfogadja Istentől rendelt helyét, ha kap „felsőbb” helyet, azt egyik irányba szeretettel, másik irányba tisztelettel hálája meg.* A mai igeszakasz második fele az ötödik parancsolatból kiindulva áttér a hetedik parancsolatra, hiszen a figyelmeztető intés ezen a területen manapság különösen fontos (24-34). Váltságra van szükségünk, azaz megváltásra, hogy mindezeket jól értsük, megéljük; hiszen az embertelen szigorúság ugyanúgy lélekölő, mint az elemésztő káosz; a hatalommal való visszaélés ugyanúgy elviselhetetlen, mint amikor valaki az engedelmességet szolgaságnak éli meg.

János 4,1-10

283. dicséret

* A mai Ige ebből az összefüggésből érthető, hiszen apánk parancsát megőrizni, és anyánk tanítását szívünkre kötni, nyakunkra fűzni, azaz láthatóan megfogadni, nem mást jelent, mint a féltő szeretetet elfogadva, az élet útján járni (20-21). Az emberek parancsa lehet Isten parancsa, kivéve, ha az Isten ellen akarnak fordítani bennünket. Az emberek parancsa sokkal többször tükrözi Isten parancsát, mint ahányszor mi annak engedni akarunk. 

Nincs kárhozatosabb a rendetlenségnél, annál még az elviselhetetlennek tűnő szigorúság is jobb. Ezt akkor tapasztaljuk meg, ha elemészt bennünket a káosz. Kár, hogy csak végleteket ismerünk: diktatúrát, vagy határtalan szabadságot. Milyen szépen fogalmazza meg a mai Ige azt, hogy: Lámpás a parancs, világosság a tanítás, élet útja a figyelmeztető intés (23). 

Persze éppen ezért életbevágóan fontos, hogy hitben járó vezetőink legyenek, akiknek parancsa nem ellenkezik Isten akaratával és abban féltő szeretet mutatkozik meg, amely, jártunkban vezet, fektünkben őriz (22).