Tülekedést lát maga körül az Úr (7). Valóban, mindenütt tülekedést tapasztalunk ebben a világban; még a kegyesség területén,* és az örök élet körül is; miközben a jónak tűnő cselekedetünk is érdekeken alapul, viszonzást vár (12-14). A mi Urunk erre a tülekedő lelkületre mond határozott nemet, ezzel a mai kijelentésével. A farizeusok elbizakodottak voltak, nemcsak abban, hogy őket illeti a főhely a vacsorákon, hanem abban is, hogy majd a messiási lakomán is ők ülnek az asztalfőn. Jézus Krisztus nem az üdvbizonyossággal kapcsolatosan akar elbizonytalanítani, hanem azt hangsúlyozza, hogy a nagy, örök vacsorára való belépés nem méltóság dolga, hanem mindenestől kegyelem.** Bizony, ahhoz, hogy mi feljebb ülhessünk, ahhoz a Gazdának kell felállni, és odahívni bennünket maga mellé, akár átadni nekünk a saját helyét. Ez a golgotai kereszt. Ez egy egészen más lelkület, mint amelyet a mai világ hirdet, miszerint „a legjobb vagy”! Micsoda kegyelem, valójában az utolsó vagy; de jön az, aki meghívott, magához vesz. 

Jeremiás 31,1-17

277. dicséret

* … mindenki magának vindikálja a jogot arra, hogy saját magát nevezze igaz hívőnek;

 ** Az sem önmagában érdem, ha valaki kicsinek, méltatlannak tartja magát (11), de aki valóban meg van győződve az Úr hatalmáról, az minden alázat nélkül, csak úgy viselkedhet, mint a kapernaumi százados: „Uram, nem vagyok méltó” (Lukács 7,6).