Kegyelemre szorulunk, mert sok bennünk a félelem, mert annyira féltjük a saját életünket, hogy nem tudunk áldozatokat hozni; egyre inkább nem. Jézus Krisztus szava egyértelmű: egy határon túl nem árthatnak nekünk, tehát ne féljünk azoktól, akik megölik a testet, de többé nem árthatnak nekünk. Sokféleképpen lehet megölni a testet, az embert; ma kifinomult módszereink vannak ezekre; rejtett gyilkosok vagyunk. Ugyanakkor mi ne éljünk „öngyilkos” életet, vigyázzunk magunkra, még inkább másokra, és nem kell akármilyen ügyért odaáldozni magunkat; Krisztus ügye érdemes erre csupán, ha ez az Ő akarata. Vegyük komolyan Jézus Krisztus szavát, mi az Ő barátai vagyunk, aki tehát a verebekre vigyáz, nem dob oda bennünket senkinek üdvösséges cél nélkül (4-7).**

Jeremiás 24

199. dicséret

* Kegyelemre szorulunk, mert egyszer minden „képmutatás” lelepleződik, de ha úgy gondoljuk, hogy nem vagyunk képmutatók, akkor is kegyelemre szorulunk, talán éppen azért, mert nem látjuk magunkban, azokat az elrejtett dolgokat, amelyek egyszer napvilágra kerülnek, és szégyellnivalók. Jó tudni, hogy mi, Urunk oltalma alatt leszünk, a lelepleződéskor is (1-3).

** Kegyelemre szorulunk, mert olyan rest a szívünk, hogy vallást tegyünk a bennünk lévő reménységről. Vállaljuk, szóljuk bátran az Urat mindenkor, és a legnehezebb helyzetben is megadja nekünk az Úr Lelke a mondanivalót, az adott helyhez, időhöz illőt. Jaj, nekünk, ha megadta, indított, és mégsem mondtuk a ránk bízott üzenetet (8-12). Urunk, végy körbe kegyelmeddel, de kegyelmed tegyen minket alkalmassá a Te követésedre.