Isten népe soha nem siránkozhat, függetlenül attól, hogy hogyan megy sora. Vigyázzunk a siránkozással, mert mindig gyarló szempontok alapján értékeljük életünk folyását. A siránkozásban elégedetlenség rejtőzik. Siránkozni nem lehet, de sírni igen, mert aki sír, az megszomorodott sok valós nyomorúságon, és valójában megváltás, Krisztus után kiált (Máté 5,4). A sírás mögött hit, a siránkozás mögött hitetlenség lapul. Éppen a mai Igében olvashatjuk a siránkozás ellenpéldáját. Amikor Mózes az Úrhoz kiáltott, akkor sírt és nem siránkozott. Mózes sírt a nép húst kívánó hitetlensége miatt, a nép hazug lelkülete miatt, amellyel mindent a közöttük élő „gyülevész” népre fogtak (4-6); Mózes sírt a saját erőtlensége és a nép összes terhe felett, amely őrá nehezedett (19-15). Az Úr megváltó segítséggel orvosolta Mózes jogos fájdalmait (16-17). Ugyanakkor a hitetlen siránkozás miatt megtépdeste Isten a siránkozó nép táborát, belekapott a tábor szélébe, hogy észre térjenek. Ekkor a nép Mózeshez, Mózes pedig az Úrhoz kiáltott (1-3). Kegyelmi állapot, ha az Úr belekap az életünkbe, hogy végre megtanuljunk siránkozás helyett hálát adni, vagy legalább igazán sírni.