Aki odaszentelte magát az Úrnak, annak le kellett mondania arról, hogy részegítő italt igyon (3), de még a szőlő termését sem ehette meg (4), ami jelzi azt, hogy minden olyanról le kellett mondania, ami részegített, szó szerinti, vagy átvitt értelemben. Teljes józanságra van szüksége annak, aki az Úr ügyében jár. Ez a követelmény kizár mindenfajta érzelmi és élmény-keresztyénséget is. - Aki az Úrnak szentelte magát, az mindenét és minden idejét az Úrnak áldozta, olyannyira, hogy még hajának és szőrzetének ápolásával sem időzött (5), vagyis nem önmagával foglalkozott. Bizony kizárja az Istennek szánt élet azt, hogy az ember önmagát építse, szépítse, élvezze, megvalósítsa.  - Ugyanakkor vegyük komolyan, hogy a názír fogadalom egy-egy ideig tartott (5), azaz egyszer letelt a koncentrált odaszánás ideje (8), azután lehetett inni, borotválkozni, önmagunkkal foglalkozni (18-19); mert csak józanul, sterilen, élmények és érzelmek nélkül, állandóan lemondva létezni, mindig másokat szolgálni csak „elméletben” lehet folytonosan. Az ilyen élet megbetegít. Kell élni önmagunknak is, örülni, enni és inni, megbódulni, magunkkal bíbelődni, hogy újból képesek legyünk odaszánni magunkat az Úrnak és másoknak.

2Korinthus 11,16-33

397. dicséret

* - Az Úrnak szentelt ember tisztán tartotta magát (6-7). A tisztátalanság nem ott kezdődik, hogy fürdünk-e, vagy sem, fésülködünk-e, vagy sem, hanem ott, hogy az ember halott dolgokat érint, markolász, miközben az Úr eleven ajándékaival akar elhalmozni bennünket, azaz üdvösséggel akar megszilárdítani minket.

- Az Úr megőriz, megvilágosít, megkönyörül, hozzánk fordul és alapvetően megfordítja életünket; vagyis kimozdít a holtpontról, ez az üdvösséges megtisztulás tapasztalata, Isten áldása (24-26). 

- Aki ezt átélte, az tudja az életét odaszentelni az Úrnak, mert már előre mindent megkapott az Úrtól, így nem nehéz lemondania.