– Isten számon tartja népét, mert „hadrendbe”, küldetésbe állítja őket (1-19). Minden törzsnek pontos helye van, a kijelentés sátra körül. Isten népének „menetelésére” a rend és az engedelmesség jellemző. A szent hajlék középen áll, a meneteléskor is középen viszik; Isten népe ugyanis mindig Isten köré, az Ő Igéje köré gyűlhet össze, és útirányát is csak az Úr határozhatja meg. - Isten vezeti népét, a pusztában is, mégpedig azért, mert ennek a népnek küldetése van, hogy vigyék az élő Isten hírét mindenfelé. Isten elküldi népét másokhoz. Ma is csak ebben a küldetésben járhat az Isten népe, miközben biztosan halad a megérkezés, az üdvösség felé; vele együtt pedig az egész történelem az Úrtól rendelt végcélja felé. - Tehát számon tart az Úr, rendbe hoz, és egy gyülekezeti közösség rendjébe állít az Úr, mert küldetésben jársz; de vigyázz, a küldött nem különb annál, aki Őt küldte, és azoknál sem, akihez küldetett.* Nincs visszataszítóbb az önhitt hívőnél, pedig de sokan azok vagyunk, akik az Ige üzenetének felhangzása után, már a templomból kifelé menet rácáfolunk a hallottakra.

* A küldötthöz is küld az Úr más küldöttet, hogy a küldött el ne bízza magát. Az a baj, hogy vagy közömbösséggel, vagy önhittséggel találkozunk az Isten népe körében, kevés a hiteles, krisztusi küldött. Vedd észre, ha Isten hozzád is küldöttet küldött, hogy Te is alkalmasabb, alázatosabb küldött légy. Olyan megdöbbentő, hogy az igehirdetés üzenetére, már az igehirdetés után rácáfolunk, mert vagy nem figyelünk, vagy önhitten olyan eltökélt küldöttnek tartjuk magunkat, akiknek már nincs szükségük intésre, mert pontosan tudják, mit és hogyan kell tenni, az Isten ügyében is.