Sion hegye  azért lett kiemelt hely, hogy jelezze: Isten elkezdte szeretetének kiárasztását egy nép közösségében, de sokakon folytatja; még a pogány népek között is (4), akik egykor majd megismerik a most Sionon lakó Urat (5). Körtáncban éneklik, hogy mindenek forrása (7), szülőhazája csakis az Úr (4). A jelen gyötrelmeit, sokféle hétköznapi (önző, érdekbeli) és vallási (teológiai, kegyességbeli) villongásait ez a gyönyörű látomás segít elhordozni. A jövő nem ez. Vitatkozhatunk mi, hadakozhatunk érdekeinkért, teologizálhatunk, kegyeskedhetünk, nemes ügyek mögé bújva győzködhetünk egymással; a jövő mégis az, hogy körtáncban éneklünk majd Őelőtte, (6) aki mindenek forrása (7). Egy viccet olvastam a minap, szerintem ez nem is vicc, hanem tömény teológia. A vicc így hangzik: az optimista látja a fényt az alagút végén, a pesszimista csak a sötétséget látja, a realista pedig látja a közeledő vonatot; - a Mozdonyvezető azonban hármójukat látja a síneken. Áldott Mozdonyvezető siess, láss meg, sípolj, figyelmeztess, végy fel magadhoz, hogy ne „háborúzzunk” halálosan, értelmetlenségeken. A jövő az életé, Isten oldalán, mert dicső dolog lesz az Isten városában élni (3).

2Korinthus 6,1-10

379. dicséret

* Vannak mindnyájunk számára fontos helyek, ahová emlékek kötnek bennünket. Isten kegyelméből lehetnek olyan szent helyei életünknek, amelyek azért lettek fontossá, mert ott Isten szólt bele, akár fájdalmasan is, de mégis üdvözítő módon az életünkbe. Vannak üdvtörténeti szempontból kiemelkedő szent helyek, ezek közül vitathatatlanul az egyik ilyen a Sion hegye. Az élő Istennel való mély, benső kapcsolat rátelepszik az épületre, a tárgyakra, amelyek nem csak elkülönített voltukban szentek, hanem azért is, mert mindig az Úrra, az Ő szeretetére emlékeztetnek. Olyan ez, mint amikor valaki valahol szerelmesével találkozott, és attól kezdve az a hely, minden részletével együtt más jelentőséggel bír (1-3).