Az élő Isten igazságos jelenlétéért fohászkodik ez a zsoltár (8).** Isten Igéje világosan kijelent, rámutat a leplezetlen valóságra, és vitának helye nincs. Isten ítélete egyaránt érinti a mennyei lényeket (1-2), a gazdagokat és a szegényeket (3-4), a főembereket és a közembereket (7). Isten ítélete nem téved: ha ezt elfogadjuk, és könyörgő engedelmességben Őrá tekintünk, akkor nem ítélete, hanem kegyelme érvényesül rajtunk. Aki Krisztusban van, ebben a kegyelemben van. Egy ismerősöm vásárolt egy papagájt, amely különböző kifejezéseket, szavakat képes volt megtanulni. Ez a papagáj ott őrködött a bejárat előtt és minden ajtóhoz közeledőre mondott valamit: buta, nagyképű, képmutató, és egyéb ide nem illő kifejezéseket is. Itt a papagáj azt mondta el, amit a házigazda talán nem mert némely belépő szemébe mondani. Isten a szemünkbe mondja, milyenek vagyunk, és Ő ebben nem téved, úgy, mint mi. Ítélete azonban kegyelem, hogy megváltozzunk.

2Korinthus 3

463. dicséret

* A legnagyobb kérdések, és arra adott világos válaszok sűrűsödnek ebben a zsoltárban. Isten és istenek, emberi sorsok, a szegénység és gazdagság problémája, az egész világ sorsa és lehetősége ott rejtőzik ebben az ihletett költeményben, mint Isten Igéjében.

Ravasz László szerint a politeizmus, sokistenhit gondolata még maradékában fellelhető ebben a zsoltárban. A zsoltár arra a nagy kérdésre keresi a választ, hogy az egyetlen, igaz Isten hatalma (szuverenitása), másfelől a világban valóságosan létező rossz, igazságtalanság hogyan egyeztethető össze (teodicea kérdése). Ha rosszul megy a világ sorsa, azért a mennyei államtanács, az égi közigazgatás a felelős, de sohasem az egyetlen élő Isten, akihez mindig lehet fellebbezni, mert Ő a hamis ítéletet előbb-utóbb megváltoztatja. Azóta tudjuk, hogy ezek az istenek nem létező, hamis istenek (bálványok), vagy legfeljebb teremtett mennyei lények, akiknek egyetlen feladatuk lehet, akárcsak az embernek: engedelmeskedni az Úrnak, egyébként mindnyájukra halál vár, legyen az mennyei lény, főember, vagy közember (6-7).

 ** Ez a könyörgés Jézus Krisztusban, Isten igazságos és irgalmas szeretetében lett meghallgatottá, azért, hogy üdvösségünk legyen, e földön pedig Isten dicsőségére élhessünk, engedve az egyetlen élő Istennek, nemet mondva a gonosznak, meglátva és megmentve a szegényt és minden szűkölködőt. Minden ezzel ellenkező magatartás a föld fundamentumát alapjaiban inogtatja meg (5). Pont ebben vagyunk most.

Szerző: refdunantul  2014.07.04. 04:00 komment

süti beállítások módosítása