A szétszakított nép, a tizenkét törzs egységéért könyörög ez a zsoltár (2-4), amely az egyház könyörgése is lehet. Most, amikor a Krisztus evangéliumának együttes, hiteles, szentlelkes képviseletére lenne szükség, különösképpen érezzük, hogy mekkora nyomorúság a szétszakadozottság. Ne csak a felekezetek közötti daraboltságra gondoljunk, hanem arra, hogy akár egy felekezeten belül is hányféle kegyességi irányzat küzd egymással, miközben régi és új, valamint megújulási szándékok kielégíthetetlen özöne feszül egymásnak; - és nem tudunk egymásra találni. Pedig Krisztus teste egy. Félre kell tenni az „én”-t, legyen az bármilyen igaz kegyesség, buzgó lelkiség, tiszta forrású megújító szándék, igei írásértés! Ha szaggatunk, akkor az „én”-t szolgáljuk és nem az Urat. Így az egyház nem töltheti be maradéktalanul küldetését. Könyörülj Urunk, újíts meg! Add megértenünk, hogy a megújulás többnyire nem „váltás”. A házasságunkon sem úgy újítunk, hogy váltunk. A megújulás együttes feltekintés arra a férfira, akit Megváltóként küldtél (18). Kálvin utolsó szava az volt a genfieknek, hogy minden úgy jó, ahogy van, semmin se változtassanak.

2Korinthus 1,23-2,4

210. dicséret

*  Ez a zsoltár panaszkodik arról, hogy Isten idegeneket engedett be szőlőjébe: az ellenség nyomorgatja Isten népét (5-17). A zsoltár szabadításért könyörög (8). Mégis, a fő témája más ennek a zsoltárnak: Isten népének egységéért emeli fel szavát.