A templom feldúlását siratja ez a zsoltár.* - Boldog, aki siratni tudja örökségét, mert tudja, hova tartozik, mit kapott eleitől, főként, ha tudja, hogy öröksége valójában az Úré. - Az „idegen” kifejezés nem kirekesztő! Mindezt érted, ha a saját bőrödön tapasztaltál hasonlót, mint a zsoltáros. Mondok példákat: - ha idegenek megloptak, kifosztottak, legszemélyesebb dolgaidat feltúrták; - ha mások elvették a becsületedet; - ha azt élted meg, hogy segítettél, és közben kitúrtak a sajátodból és te lettél földönfutó; - amikor idegenek belemásztak a legszemélyesebb ügyeidbe, családodba, házasságodba; - amikor kigúnyolták a hitedet (1-4). - A sírásban indulat feszül (6), amely az ellenség hétszeres lakolásáért kiált (10-12). Ne ezen az indulaton botránkozzunk meg, hanem azon, hogy mi hagyjuk, odaadjuk, beáldozzuk örökségünket, még az Isten ügyét is. Szeretni kell az idegent, de őrizni kell azt, amit az Úr ránk bízott. – A sírás hitvalló imádsággá lesz. A zsoltár bűnbocsánatért (5), szabadításért (8-9) kiált, miközben beismeri a saját elesettségét (8), sóhaját és halandó voltát (11); de vallja Isten hatalmát, és bizonnyal tudja, hogy az Úr nem hagyja szégyenben népét, mások előtt csúfságban (10-13). - Boldogok, akik sírnak (Máté 5,3).

2Korinthus 1,12-22

133. zsoltár

 * Kr. e. 787; Kr. e. 585; Kr. u. 70