Ez a Szentírás történelemszemlélete: felidézi az átélt eseményeket, abban mindig meglátja az Isten hatalmas és szabadító kezét, hogy aztán a történéseket a hit látásával adja tovább a következő nemzedéknek (1-4). Ez a nép rádöbbent arra, hogy az ember számára, mint nép, és mint egyén számára is, a megmaradás, az értelmes élet és az önmagára találás egyetlen esélye, az élő Isten ismerete, rendelkezéseinek megtartása, és azok továbbadása (5-11). Isten hatalmas tetteinek típusa az Egyiptomból való szabadulás és a pusztai vándorlás csodái (17-31).* Ezek a csodák a Jézus Krisztusban elérkezett nagy szabadítás előképei. Még mindig tart az Isten kegyelmének ideje, mi pedig engedetlenül futkosunk vágyaink iránt (18). A vágyakkal nincs baj, de azokat nem elfojtani, nem is kiélni kell, hanem feldolgozni. Hányan teszik tönkre maguk és szeretteik életét, mert még reménykednek jobb lehetőségekben, álmaik megvalósulásában, még élni akarnak, mert már közel a „vég”, és most van az utolsó esély. Az élő hit ott kezdődik, amikor valaki a vágyait az Úrban kezeli (egyén és nép egyaránt). Minden bűn, betegség és önzés forrása azonban az, amikor „nem hagyunk fel a kívánságainkkal” (30). Pedig sokkal többet kapunk, ha ó-emberi kívánságainkat elengedjük.

*  Isten, népe engedetlensége ellenére kegyelemmel vezette őket az Ígéret Földje felé.