Az élő hit az, hogy egyelőre marad a panasz, nem oldódik annak oka, de mi továbbra is Istenre tekintünk. Az élő hit mindig elismeri Isten szuverenitását, a maga megfejthetetlen fenségében, nem akarja megmondani Őneki, hogy mit kell tennie, és nem akarja ésszel megérteni Isten cselekvését,** hanem csak hódol Őelőtte (14-16).*** - Az élő hit ebben a hódolatban egyszerre csak nem a nyomorúságra, hanem Isten tetteire tekint. Ez egy megváltó szemléletváltás. Bajunkban emlékezzünk, gondoljuk végig Isten hatalmas tetteit (12-13).**** - Adjunk hálát a panasz okán is. Egyszerre csak a rejtőzködő Isten önmagát kijelentő Istenné lesz, aki Jézus Krisztusban végső megoldást adott.

* A zsoltár sok érintkezést mutat Habakuk próféta könyvével, kb. a 6. század első évtizedében, még Júda bukása előtt (Kr. e. 587). 

** Theodiceai problémává tette a zsoltáros az Isten-kérdést, ez pedig csak hozzátapaszt a problémához, ugyanis nem Isten segítsége igazolja Isten fenségét, dicsőségét.

*** Úgy tekintve Istenre, mint szent Istenre, minden nép Istenére, mint megváltó Istenre.

**** Az Úr az, aki hatalmasan szólt és cselekedett érettünk. Minden közösségi és egyéni bajunkban gondoljuk végig a káoszból rendet formáló teremtést, a gondviselését viharokban is megmutató fenséges szeretetet, és a szolgaság házából kihozó megváltó és pásztori vezetést, az Ígéret Földje felé (17-21).