Az ünnepek az Úr ünnepei. Ő rendelte azokat, Őrá mutatnak, de értünk vannak. Az ünneplés célja az, hogy megálljunk és letegyük a terheket; az Úrra tekintve hálát adjunk mindenért; valamint az Ő megváltó tetteire emlékezve erőt merítsünk a további, erő felett való úthoz, míg megérkezünk Őhozzá. Számba vehetnénk ezeket az ünnepeket, amelyek ebben a fejezetben a legpontosabban olvashatók az Ószövetségben. A lényeg azonban most az ünneplés fontosságán van. Ünnep nélkül nincs áldott hétköznap; áldást ajándékozó ünneplés azonban nincs az élő Isten színe előtt való megállás nélkül. Nagy nyomorúságunk, hogy nem tudunk ünnepelni, csak robotolni; és nem tudunk valóságosan ünnepelni, csak „bulizni”. Ha pedig az ünneplésünkből hiányzik az Úr, akkor hétköznapjainkban is csak „magunk” vagyunk, így sem a pihenésnek, sem a munkának nem tapasztalhatjuk meg az áldását, csak az átkát. Az ünneplés kezdete és forrása számunkra Isten megváltó cselekvése a Jézus Krisztusban, aki a hét első napján feltámadt. Ez egy alapvető fordulat, mert Isten kegyelmét hirdeti. Ettől kezdve ugyanis nem arról van szó, hogy hat napig dolgozz, és majd jön a megérdemelt pihenés, hanem pont fordítva, először vedd észre, mielőtt bármit is tennél, hogy Isten már cselekedett érted; először tehát ünnepelj, állj meg az Úr előtt, részesülj az Ő ingyen való gazdagságából, és aztán ebből fogsz „megállni” egész héten.

Róma 11,1-16

394. dicséret