-1. A kisgyermek nem ártatlan, de az atyja jelenlétének állandó tapasztalásában él, bízik annak erejében, védelmében, nagyságát mindennek fölé helyezi, apjában dicsekedik, neki engedelmeskedik (Ravasz László). – 2. Őket említve, Jézus Krisztus, minden „nagyság” ellenében a „kicsikre” mond igent. Isten örül a „kicsiségnek”: aki első akar lenni, legyen utolsó, szolga (Máté 20,26-27). Jézus Krisztus keresztje bizonyítja a „kicsikért” végzett szolgálat határtalanságát, ugyanakkor feltámadásában mégis annak dicsőségét és távlatait. – 3. A kisgyermek alázata nem erkölcsi fölényében áll (4-5), hanem abban, hogy nem vitatja saját kicsinységét, felnéz a felnőttekre és elismeri, hogy rájuk szorul. Az alázatosság azt jelenti, hogy feltételek nélkül rábízom magam az Istenre; nem magamban, eszemben, erőmben bízom, hanem az Isten kegyelmében. Minden kegyességünk nem más, mint tanuljuk ezt, gyermekké leszünk, Isten elé járulunk, vezetést kérünk, kérdezünk, bizalommal ölébe kéredzkedünk. Ehhez alázat kell! – 4. A kisgyermekek említése a jövő generációért való felelősségünket is jelenti. A megbotránkoztatás tilalmát súlyos képekkel tárja elénk az evangélium (8-9), amely ebben az összefüggésben a gyerekekkel kapcsolatosan, de tágabb értelemben minden ránk bízott ember tekintetében szólal meg: felelősek vagyunk egymásért, nem tehetünk akármit a másikkal! Inkább te „rövidülj” meg, mint hogy a másikat, főleg a „kicsiket” bántás érje.

* -1. Örök kérdés, itt is, a tanítványok között is, még a mennyben is (1): ki a nagyobb? Az ember maga-igenlése, becsvágya az éhséghez és a szerelemhez hasonlítható (Ravasz László). A becsvágy mérkőzést keres, hogy elérje célját. Az egész görög világ erre épült. A zsidó világ is, csak itt a verseny helye nem a piac és a stadion volt, hanem a templom: a kegyesség, a Törvény betöltésének versenye folyt itt. Minden becsvágy, mint én-központúság, támadás az Isten dicsősége ellen.

- 2. Jézus ekkor odahívott egy kisgyermeket (2). A kisgyermek nem ártatlan, de az atyja jelenlétének állandó tapasztalásában él, bízik annak erejében, védelmében, nagyságát mindennek fölé helyezi, apjában dicsekedik, neki engedelmeskedik (Ravasz László). Őket említve, Jézus Krisztus, minden „nagyság” ellenében a „kicsikre” mond igent. Isten örül a „kicsiségnek”: aki első akar lenni, legyen utolsó, szolga (Máté 20,26-27). Jézus Krisztus keresztje bizonyítja a „kicsikért” végzett szolgálat határtalanságát, ugyanakkor feltámadásában mégis annak dicsőségét és távlatait.

- 3. A kisgyermek alázata nem erkölcsi fölényében áll (4-5), hanem abban, hogy nem vitatja saját kicsinységét, felnéz a felnőttekre és elismeri, hogy rájuk szorul. Az alázatosság azt jelenti, hogy feltételek nélkül rábízom magam az Istenre; nem magamban, eszemben, erőmben bízom, hanem az Isten kegyelmében. Minden kegyességünk nem más, mint tanuljuk ezt, gyermekké leszünk, Isten elé járulunk, vezetést kérünk, kérdezünk, bizalommal ölébe kéredzkedünk. Ehhez alázat kell! 

- 5. Mivel Jézus korában a kisgyermekeket nem sokra becsülték, mert azok még nem ismerték és nem tudták megtartani a törvényt, ezért Jézus Krisztus a tanítványok ezzel kapcsolatos gondolkodását is új alapokra helyezi (5-7). Felelősek vagyunk a gyermekekért, a jövő generációért, azok hitéért, még akkor is, ha hitet mi nem adhatunk, csak az Úr kiválasztó irgalma. Isten azonban ennek ellenére számon kéri rajtunk (10), jól gondoskodtunk-e róluk (gondoskodás, de nem majomszeretet), mit éltünk eléjük, mit mondtunk előttük, bizonysággá lett-e az életünk feléjük? Jaj, ha megbotránkoztattuk őket! Vigyázzunk, óriási rombolásokat végzünk a következő generációban; megengedésünkkel, túlzott szeretetünkkel, hiteltelenségünkkel és hitetlenségünkkel egyaránt. 

-6. A megbotránkoztatás tilalmát súlyos képekkel tárja elénk az evangélium (8-9), amely ebben az összefüggésben a gyerekekkel kapcsolatosan, de tágabb értelemben minden ránk bízott ember tekintetében szólal meg: felelősek vagyunk egymásért, nem tehetünk akármit a másikkal, inkább te „rövidülj” meg, mint hogy a másikat, főleg a „kicsiket” bántás érje, akár testben, akár lélekben, hitben, bármilyen tekintetben is.