Az írástudó tökéletesen ismeri az Írásokat, de nem érti az Írás lényegi üzenetét. Az írástudónak Jézus Krisztus tanítványává kell lenni ahhoz, hogy a megváltó örömhír felől szemlélje Isten Kijelentését (52). A megtért írástudó Jézus tanítványa, így élete már nem elsősorban a halakat befogó kerítőhálóhoz, majd azokat halászlés edénybe, vagy eleve szemétre „osztályozó” bíróhoz hasonlít (47-50),*  hanem adakozó gazdához! Ha Isten országának polgárai vagyunk, gazdák vagyunk: mennyei javakat hozunk elő éléstárunkból az éhezőknek, „a kidobottaknak”, a „sírástól és fogcsikorgatástól rettegőknek” (50). Mennyei javakat hozzunk elő, kinek mire van szüksége, régit és újat egyaránt, de mégis ugyanazt: Isten megváltó uralmát. 

2Sámuel 2

97. zsoltár

* Isten országa olyan, mint egy tengerbe kivetett háló. A halászat kemény munka. Isten országának szolgálata is az (47). Nem tűnik annak, de nincs ennél nagyobb áldozatot követelő feladat: oda kell adni mindent annak, aki Isten országának emberhalásza lesz (44-46). A halász hálója mindenféle halat összefog, jókat és hitványakat egyaránt. A jók edénybe kerülnek. A hitványakat kidobják (48). Ez a kép az igazak és a gonoszok közötti különbség szimbóluma (49). A gonoszokat tüzes kemencébe dobják (50). Valahogy a háló hatalmába kerültünk, de nem biztos, hogy örök megtartatásunkra, hangsúlyozza Victor János. Valaki azt vetette föl a példázattal kapcsolatban, hogy az járt jól, aki nem került a hálóba, hiszen a „jók” is edénybe kerültek. Félelmetes mondat, megrettentett, mert ellene mondott ennek a példázatnak, de megfogalmazott valamit, ami túl van azon, amiről a példázat beszél. Nem véletlenül kérdi Jézus, hogy pontosan értjük-e, amit mondott? (51) A halásznak harmadik lehetősége is van: nemcsak edénybe teheti a halat, nemcsak kidobhatja, hanem visszaengedheti a vízbe: nem a „szabad vízbe”, ahol újból ragadozók martalékává lehet, hanem védelmet adó, saját halastavába.