Péter első levele, egy korabeli keresztelési beszéd, a pogányságból megkeresztelkedett Krisztus-követőket szólította meg. A régi élet már a múlt.* De Isten könyörült. Új életet adott a Krisztusban. Ennek az új életnek legfőbb jellemzője, hogy Isten akarata érvényesül benne (2). Isten akarata pedig mindenestől jó. Királyi menyegzőhöz hasonlítja Jézus Krisztus az Isten akaratát (Máté 22,22), amelyről fény, vidámság, öröm, bőség, boldogság jut eszünkbe. Ebben a világban azonban a menyegző előszobájáig jutunk csak. Itt szenvedést felvállalva lehet csak megmaradni az új életben (1),** nemet mondva minden olyan emberi vágyra, amelyek többsége önmagában nem feltétlenül rossz, de ebben a kusza világban mégis halálos káoszt okoz a megvalósulásuk. Vértezzük fel magunkat szenvedéssel, hogy legalább a menyegző előszobájáig eljussunk. A menyegzőn már nem kell szenvedni, mert nem jó szenvedni. Ott Istennek kedves „igent” mondhatunk a vágyakra.
Zsoltárok 144
313. dicséret
* A féktelen ösztönös vágyak már nem uralkodnak rajtuk többé. Minden kicsapongás, dorbézolás, tivornya, bálványimádó vallási élet a múlté (3). Pál is ezt hangsúlyozta: ilyenek voltunk egykor (Efezus 2,1-5).
** Ha nem vállaljuk fel a testi szenvedést, ha nem merünk akár szenvedéssel nemet mondani minden féktelenségre, akkor lavinaként sodor bennünket magával régi életünk maradványa. A keresztyén ember szabadsága éppen abban van, hogy akár szenvedést is felvállalva mond nemet minden olyan emberi vágyra, amely önmagában nem rossz, nem bűn, de ebben a kusza világban mégis halálos káoszt okoz a megvalósulása. Ez pedig, mint minden halálos káosz, ezer fájdalmat szül, halálosan megsebesít, ezért Isten akaratával ellentétes. Elég csak arra gondolni, amikor egy keresztyén embert magával ragadnak a sértettségéből fakadó (teljesen mindegy, hogy jogos, vagy nem jogos) indulatai. A fájdalma elfogadható, az a vágy is értékelhető, hogy szeretne boldogabb lenni, ez is Istennek kedves. Mégis a bűn ott kezdődik, hogy nem vállalja fel az önmegtagadással járó szenvedést, hanem fájdalma átkísértődik indulatos sértettségbe, onnantól kezdve veszik minden, visszatért a régi élet zilált pogánysága. Vértezzük fel magunkat, ha kell, testi szenvedéssel is nemet mondva a régi életre, hogy legalább a menyegző előszobájáig eljussunk. A menyegzőn már nem kell szenvedni, mert nem jó szenvedni. Ott Isten szerinti módon bólintható igen a vágyakra.
