Sok kis magyar vizsla közül választottuk ki a miénket. Emlékszem a pillanatra, többet felemeltünk, de aztán nem akartunk tovább válogatni, legyen ez – és vittük. Ezek mindig emelkedett, szívszorító, titokzatos pillanatok. Egy bizonyos, jó helye van a választottnak; azt pedig nem tudom, hogy a többi kiskutya sorsa hogyan alakult. A miénk itt van, már lassan öregszik, de kifejezhetetlenül hűséges, teszi a dolgát: engedelmes szolga, és annál több. A képért bocsánat, mert teológiailag sem tartom helyesnek a párhuzamot; csupán szemléltetése a mai gyönyörű és nagyon fontos Igének. Kiválasztott minket az Úr, lehajolt hozzánk. Nem mi választhattuk Őt, hanem Ő választott minket; nem azért, mert jobbak voltunk a többieknél, hanem mert irgalmas volt hozzánk (16). Ez alázatra indít, főként a többiek tekintetében, mert nem tudjuk, mi lesz a többiekkel. Ha ezután kíváncsiskodnánk, akkor egyértelműen azt kiáltja az Úr, hogy mi közünk hozzá (János 21,22). Ez a választottság feladat, szolgálat, folyamatos-maradandó „gyümölcstermés” (16),* az Úrnak való engedelmesség, amely mindig a másik szeretetében mutatkozik meg (17).** Aki szabadon szolgál, az szabadul fel egy magasabb rendű kapcsolatra, amelyben megtapasztalhatjuk, hogy nemcsak szolgák vagyunk, hanem az Úr barátai (14). Nincs ennél nagyobb „karrier”, mint az Úr barátaivá lenni.

Zsoltárok 115

115. zsoltár

* A gyümölcstermés nem egyszeri, hanem folyamatos, hogy gyümölcsünk megmaradjon (16), ahogy azon a vidéken a füge folyamatosan termett, és aszalva nem rothadt. 

** Ez fontos: Isten parancsainak engedni, egymás szeretetét jelenti (17); először a testvérek közösségében, aztán azon túl is.

 

Szerző: refdunantul  2013.11.13. 04:00 komment

süti beállítások módosítása