A cseresznyefa már sárgul, lassan lehullnak levelei. Tavasszal tanúja voltam, ahogy rügyet bontott, kivirágzott, majd a nyár elején bőséges gyümölcsöt adott, amivel alig éltünk, így ott rothadt el gazdag termése a fán. Évek óta ezt tesszük vele, de a cseresznyefa panasz nélkül, engedelmesen, mindig meghozza a maga termését, majd leveti „ruháját” és elpihen. Engedelmesen teszi az Isten akaratát. Bocsánat a fenti egyszerű képért, de a mai Igében pont erről van szó. Egy parányi, valóságos engedelmesség többet ér minden teológiánál, tudásnál, bölcs vitánál és kegyes szólamnál. A Krisztus követése nem beszédtéma, hanem cselekvési alkalom. Miközben cselekedjük az Isten akaratát, közben világosodik meg a Krisztus tudománya, és nem vitatkozás közben. Jézus Krisztus személyének titka az Ő akaratának teljesítése közben ragyog fel.* 

2Krónikák 20

66. zsoltár

* Ezt az „élő ismeretet” nem lehet tanulni, Jézus sem tanulta (15), hanem ajándékként elnyerte, engedelmes élete közben (noha Ő, mint Isten Fia, minden tudás birtokában volt, már a világ teremtése előtt is). Jézus Krisztus a hangsúlyt elsőként soha nem a tanítására helyezte, hanem az engedelmességre, azaz Isten akaratának cselekvésére. Ő pont azt cselekedte, amit tanított. Joggal vetette hallgatósága szemére, hogy ők ugyan számon kérik, de nem értik, és nem teljesítik a törvényt (19-24). Az engedelmesség (amely szintén kegyelmi állapot), lehet egyedül a forrása minden helyes Isten-ismeretnek, Krisztus-tudománynak. Ekkor adatik meg, hogy tanításunk nem a miénk, hanem az Úrtól kaptuk azt, ezért nem a magunk, hanem az Ő dicsőségét és Isten országának építését szolgáljuk azzal (18; 25-30).