Az Úr eljövetele olyan reménység, amely erőt ad, hogy kitartsunk az egymás, valamint a kívülállók iránti tevékeny szeretetben, a szorgalmas kétkezű munkában, a csendes életben. Aki a maga dolgával van elfoglalva, az lesz a másik számára is áldássá, miközben igyekszik senkire sem szorulni (9-12). - Akik tehát ebben az „adventben” élünk, megvigasztaltan és erőben várjuk az Urat, vagyis telve reménységgel (13-18). - Ha az Úr eljövetele fontos, akkor ez a világ fontos (Bonhoeffer),* a másik ember fontos; de én is fontos vagyok önmagam számára, mert csak akkor lehet a másik fontos, ha önmagamat is szeretem (Örkény István);** és közben nem fontos semmiféle „dzsúdó”, sem hatalmi, sem helyzetei, sem erkölcsi, sem teológiai „dzsúdó” nem számít többé (Milan Kundera).*** Félre ne értsük, a „szolgáló hatalom”, a valós helyzet, az erkölcs, az Igén alapuló teológia fontos, de a „dzsúdó”, vagyis a „meccs” nem érdekes, még nézőként sem.

* Bonhoeffer szerint minden ami az evangéliumban a „túlnaniról” szól, az ezért a világért szólal meg, hogy már ez a világ szebb legyen, megjelenjen benne Krisztus, és az örök élet távlata. 

 ** Örkény István a „Macskajáték” című kisregényében ír erről: „Az ember hozzákopik a körülményeihez. Akit semmibe vesznek, semmivé válik; … Most először érzem, hogy fontos vagyok valakinek, azóta vagyok magamnak is fontos” (22-23. oldal.).

 *** Milan Kundera a „Lassúság” című regényében fejti ki ezt a sokféle, fárasztó „dzsúdót”, többek között a nyilvános erkölcsi dzsúdót is, ironikus pontossággal (17. oldal).