Dániel egész könyve ennek a gyalázatos királynak uralkodására lett kihegyezve, akinek nem úgy adták a királyságot, hanem csellel szerezte meg (21). Ő a tegnap már említett IV. Antiokhosz. Eljut Palesztináig, sok szenvedést okoz Isten népének, és olyat tesz, amit előtte soha senki, még a legpogányabb uralkodók sem (24), meggyalázta Isten népét, istentiszteletét, templomát (31), sőt meg akarta mindezeket semmisíteni. Ez a király, azt hitte, azt tesz, amit akar (36), nem számít előtte semmi érték, a múltnak öröksége (38). - Isten népe ilyenkor vizsgázik igazán (32-35), kitart-e, ragaszkodik-e az Úrhoz, vállalja-e a próbát, szenvedést, halált? Az ilyen helyzet, ítélet és próba egyszerre, de Isten még az ítéletben és a próbában sem hagyja el népét, az önhitt király napjai ugyanis meg vannak számlálva (45) – Érdemes, minden erőltetés nélkül összevetni az akkori történéseket, az idők mai jeleivel. A fő kérdés pedig az, hogy mi milyen Krisztus-követők vagyunk a mai próbatételek idején? 

Márk 13,9-20

367. dicséret

Szerző: refdunantul  2013.08.09. 04:00 komment

süti beállítások módosítása