A király látomása az eljövendő országra mutat, Isten országára, amely Krisztusban közelített el. A történelem keretei között kezdi meg Isten a megújítás munkáját. Minden „renoválás” először rombolással jár. A szobor összedől, nyom nélkül eltűnik (35). Ez a világ birodalmainak sorsa. Eljön majd az ország, amely nem roskad össze, és nem fakul meg soha (44). Akik nem engednek az Isten országa növekedésének, akik megbotránkoznak Isten rendjében (Zsoltárok 118,22-23; 1Péter 2,6-8), azokat összedönti, mint a kő a szobrot (45). Isten népének üldözésekor áldott vigasz volt ez az üzenet az Ő országának eljöveteléről. Krisztusban eljött, másként, mint elgondolták; de már itt van. Akik engednek Őneki, azok szeretetét tapasztalják; akik azonban ellenállnak, azokat összezúzza.*

Márk 10,1-16

479. dicséret

* Próbáljuk kortörténetileg megérteni ezt a szakaszt. A babilóniai király látomásbeli szobrának feje aranyból, melle és karja ezüstből, hasa és oldala rézből, lábszára vasból készült, lábujjai vasból és cserépből álltak össze. A szobor különböző anyagú részei egymás után következő birodalmakat jelentenek: az arany a babilóniakat; az ezüst a médeket; a réz a perzsákat; a vas pedig a macedón Nagy Sándor birodalmát jelentik; a vas és a cserép keveredése (de nem egyesülése) pedig Nagy Sándor birodalmának széthullása után északon a Szeleukidák (Szírek), délen (Egyiptomban) a Ptoelmaioszok uralmát jelenti. Dániel könyve IV. Antiokhosz (Kr. e. 175-163) ideje alatt íródott, amikor elkezdődött a hithű zsidók üldözése. - A szobor a mindenkori evilági hatalmakat jelentheti. Ezek a hatalmasságok sorban váltják egymást, összeférhetetlenek (43), akárcsak a vas és a cserép, egyre silányabbak (32-33), az aranytól a vasig és a cserépig, mert nem ismerik el az Úr hatalmát, és nem állnak be az Isten rendjébe. A szobor azonban jelentheti a saját „szobrocskáinkat” is: akik előtt leborulunk, az Úr helyett. - Dániel viselkedése beszédes. Először is alázata, miszerint nem a maga bölcsességének tulajdonítja a király töprengésének megoldását (30). Dániel nem borul le a király előtt és idegen szokások előtt, de nem utasítja el azokat a kedvezményeket sem, amelyekkel kitünteti őt a király: egyszerre hű, miközben él a lehetőségekkel, azokat Isten segítségeként éli meg, és áldásaként fogadja el. Ezzel segít barátain is. Megfontolandó, ugyanakkor kritika alá veendő ez a magatartás (46-49): hol a határ az Isten áldása, és a saját javunkat kereső élelmesség között; ahonnan már csak egy lépés a hűtlenség.