Az Úr haragra lobbant engedetlen népe iránt (1): egészen összetörte őket az Úr (3), visszavonta segítő jobbját (3), a szent hajlékot és saját hajlékaikat is összedöntötte (2), nemcsak ellenséget küldött rájuk, hanem az Úr maga lett népe ellenségévé (4-5): egyszóval, az Úr porig alázta népét. Ez a nyomorúság azonban eltörpül ahhoz képest, amit a szent hely elvesztése jelent, nincs ünnep, nincs kijelentés (6-9). Ettől szenved igazán a fogságba hurcoltak sokasága, fáj, hogy hallgat az Úr, hogy nincs istentisztelet és szent ünneplés. Ma nem fáj ugyanez! - Nem számít az Ige, még népe körében sem, hát még azon túl. Annyi minden okoskodással van tele az egyház is, de az nem fáj, hogy alig van kijelentés, élő Ige, üzenet, üdvösséges evangélium, és bűnbánatra hívó, prófétai beszéd. - Éppen ezért nem félünk az Isten haragjától, a nyomorúságból pedig menekülni akarunk, azok elhordozása helyett, sőt gyakran nem is látjuk, hogy milyen nyomorúságban vagyunk valójában. – Két dolgot tanácsol az Ige. Könyörögjünk a „prófétákért”, hogy ne hiábavaló látomásokkal, üres fecsegéssel terheljenek bennünket, hanem életre hívó Igét mondjanak nekünk (14). - Továbbá öntsük ki a szívünket, mint a vizet, az Úr előtt (19).*

Márk 8,22-30

460. dicséret

* Aki leplezetlenül áll az Úr elé, és minden bűnét, fájdalmát elpanaszolja az Úrnak, az már Isten által kézbe vett ember. Tegyük ezt úgy, ahogy régen, mosdás után a lavórban lévő vizet kiöntötték: meglötykölték, és a leülepedett kosszal együtt mindent kiöntöttek. Csak így lehet az Úr elé járulni.