Jeruzsálem feldúlása, és a nép fogságba hurcolása után hangzik fel ez a panasz. - Az állapot súlyos! *- Ez a panasz azonban nem egyéni panasz csupán, hanem közösségi fájdalmat is megfogalmaz. A legnagyobb kínt az okozza, hogy idegenek feldúlták a szentélyt (10). Akkor értjük meg ezt a fájdalmat, ha kissé „profanizáljuk”; gondoljunk arra, hogy betörtek a házunkba, feldúltak mindent a betolakodók, de leginkább nem az fáj, hogy értékeket vittek magukkal, hanem az, hogy legbensőbb, „legszentebb” dolgainkhoz nyúltak illetéktelenek. Olyan ez, mint amikor más hozzáért a szerettünkhöz. Bárcsak Isten szent ügye is ilyen fontos és szent lenne számunkra. - A panaszban azonban ott van a bűnbánat: igazad van Urunk (18), jogos az ítéleted, nyomorultak vagyunk, háborog a bensőnk, vergődik a szívünk, mert engedetlenek voltunk. Itt kezdődik a fordulat, ha az ember látja tévesztéseit, és először magát okolja a nyomorúságokért. 

Márk 8,11-21

30. zsoltár

*  - Magára maradt Isten népe, mint az özvegy, nagy volt és kényszermunkássá lett (1). - Nincs vigasztalása, sőt ellenségei nevetnek rajta, mindenki elhagyta, sírását nem hallják meg (2) - Ilyenkor tudja értékelni az ember az egykori szép időket (7). - Fájdalmánál nincs nagyobb (12), ez a legőszintébb mondat a mindenségben, mert csak a saját fájdalmunk létezik igazából, amit a saját bőrünkön érzünk át.