Isten megvigasztal, azért, hogy mi is megvigasztaljunk másokat (2Korinthus 1,3-4). Elveszi mindenféle szomjúságunkat, ingyen megetet, megelégít, lelkileg rendbe hoz (1), bűneinket megbocsátja, gazdag jövő ígéretével lát el (2), amit csak a dúsan rakott asztal képével lehet valamennyire szemléltetni (Lukács 14,15-17). Ez végérvényesen a miénk, mert örök az Ő szövetsége (3). Vegyük, együk mindezt (1) - hangzik az Úr szava, gyönyörű újszövetségi egybecsengéssel (Máté 26,26). Ha pedig az Úr ilyen gazdagon mért nekünk, akkor mi se legyünk szűkkeblűek másokkal: adjuk tovább az Úr javait másoknak, mindenkinek, ismeretleneknek, idegeneknek is. Legyünk az Úr gazdagságának tanúi (4-5). Az pedig az Úr dolga, hogy ki veszi, ki eszi, és ki utasítja el Isten javait. Megdöbbenek, hogy milyen szűkkeblűek vagyunk. Az adós szolga példázatában olvassuk (Máté 18,21-35): „csak mi, a másikak nem”; hány felekezet, kegyesség, bibliaértő mondja ezt mások üdvösségére, mások felismeréseire, mások igehirdetéseire, szolgálataira. Az Isten irgalmazzon nekünk, hogy üdvösségesen sokat kaptunk, és mégis tele vagyunk irigy szűkösséggel mások felé.