Rádöbbentek, hogy valamit tenni kell azért, hogy a nép ismét közösségben élhessen az Úrral. Valamit tenni kell! Ezt nem elég megállapítani, hanem egyértelmű lépéseket kell tenni. A megújulás először lehatárolódással kezdődik (1-2). Ez az én kertem, a kerítésen belül pedig nyírom a füvet, gondozom a növényeket, még akkor is, ha a szomszéd kertje gazos. Kell a kerítés, hogy legalább az én kertem megújulhasson. Egyébként mindkettőnk területe belefullad a gazba. Ez a kerítés-építés határozottan elkezdődött Ezsdrás idejében. Nem lehetett tovább várni: nem kötöttek házasságot idegenekkel, nem tekintettek idegen népek istentiszteletére, ruhájukat megszaggatva vallották meg korábbi ilyen bűneiket (3-4), és Ezsdrás közbenjáró könyörgésével kérték az Úr segítségét az új kezdethez (5-15). Arról van szó, hogy nyitni, belső megújulás, hitbeli, igei megerősödés nélkül életveszélyes mutatvány. Csak az lehet krisztusi, aki már megtanulta az Isten törvényét, Igéjének igazságát (János 17,17), és naponta könyörög erőért annak betöltésére. De „jaj” annak, aki „törvényes zártságban” marad! Annak éretlen a hite, az „tejbe papin” él.