A Prédikátor őszintén leírta halandó életének tapasztalatait, megvallotta a hiábavalóság érzésének szorongatását (8-10). Az istenfélelem lényege ez (13): rádöbbenni halandó létem hiábavalóságára, minél előbb, már fiatalon (1). Aztán mire rám köszöntenek a nem szeretem napok, és ahogy elfogy a földi élet (1), egyre komolyabban veszem az élő Istent, és azt az utat, amit Ő Igéjében (döntéseiben és parancsaiban) kijelölt nekem (13-14). Gyönyörű képekkel festi le az Ige az öregedés folyamatát, egészen a meghalásig; de mindezt az örök élet reménységével teszi (2-7). Számolni a megváltó Úrral, az örök élet Istenével: ez az istenfélelem, és az egyetlen gyógyszer minden hiábavalóságra. Nincs hatékonyabb bölcsesség, legfeljebb csak tele írunk sok könyvet, és felesleges dolgokkal fárasztjuk magunkat és egymást (12). 

Filippi 4,10-23

508. dicséret