Az ószövetségi és az újszövetségi kijelentést egymás mellett látjuk itt. Az ószövetségi kijelentést, és annak szívét, a törvényt, a korabeli hagyomány szerint angyalok által kapták az Úrtól. Erre utal igeszakaszunk, amikor angyalok által hirdetett Igéről beszél (2). Ez a kijelentés azonban minden engedetlen törvényszegést megbüntetett (2). Jézus Krisztusban világosan meghirdette Isten az Ő akaratát, amelyet törvénye is szolgálni akart, az üdvösséget. Isten eredeti szándéka ugyanis nem a halál, hanem az élet. Az Úr Jézus Krisztus ezt az üdvösséget, az élet teljességét, Isten szeretet-közelségét hirdette meg és hozta el nekünk. Ennek az üdvösségnek valóságát Isten jelekkel, csodákkal erőkkel, és Szentlelkével igazolta (3-4). Ez „nagyobb” üzenet, mint amit az angyalok által „hozott” törvény kifejez, mert világosabban mutatja Isten emberek felé irányuló szándékát, ezért erre még jobban kell figyelnünk (1). A két szövetség üzenete nem kioltja, hanem erősíti egymást, ugyanakkor az egyértelművé lesz a mai Ige által, hogy az Ószövetség mindig a Krisztusban közölt kijelentés felől értelmezhető. Aki pedig ezzel a Krisztusban ajándékozott üdvösséggel nem törődik, az elsodródik (1).

Ezékiel 2

2. zsoltár

Szerző: refdunantul  2012.07.23. 04:00 komment

süti beállítások módosítása