Ravasz László hangsúlyozza, hogy ebben a levélben nincs semmi üdvtörténeti esemény, hitigazság, vagy általános érvényű értékítélet. Ez az irat arról beszél, hogyan mutatkozik meg a hit elmélete a mindennapok gyakorlatában, akár konkrét társadalmi kérdésekben is, mint például a rabszolgaság kérdésében. Az evangéliumnak mindig van aktuális, a mindennapokat, a közéletet, a társadalmi összefüggéseket formáló üzenete; ugyanakkor ezekre a kérdésekre is krisztusi módon, és nem „emberi” módon felel. Mi azonnal, igazságérzetünktől vezéreltetve kiáltanánk, hogy vessünk véget a rabszolgaságnak, hiszen minden ember egyenlő (kivéve, ha mi vagyunk felül, mert akkor nem kiáltanánk). Az Ige pedig azt mondja, hogy nem ez a probléma gyökere, hanem a bűn, a kibeszélhetetlen emberi önzés. Ezért egyetlen megoldás adatik: a megtérés, úr és szolga számára egyaránt. Pál imádkozik Filemonért (6), hogy hite szintén megtért rabszolgájához való viszonyában mutatkozzék meg, és tudja őt testvérként befogadni (16). A hit cselekvő szeretete képes egyedül áttörni társadalmi korlátokat, miközben lehet, hogy Istentől kijelölt helyén marad mindenki. Ez a szeretet örömöt, vigasztalást, felüdülést ad (7).

Példabeszédek 30

248. dicséret