A világ szétszakadozottságának oka a sátáni erők működése, és az azoknak való engedés. Egyetlen hely, ahol az egység megvalósulhat, az Egyház, a Krisztus teste; mert egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, és egy reménységre hívattunk el. A láthatatlan Egyház ma is egy, szent, és egyetemes. Ez a láthatatlan Egyház azonban több felekezetben és közösségben van jelen ebben a világban; nemcsak azért, mert a látható Egyházon belül is munkál a bűn, melynek eredményeképpen önmagunkat érvényesítjük miközben nincs bennünk elég alázatosság, szelídség, türelem, szeretet (1), hanem azért is, mert igyekeznünk kell megtartani a Lélek egységét, a békesség kötelékével (3), ebben az igyekezetben pedig a zsinórmértékünk csakis Isten Igéje lehet. Kaptam egy egyetemi dolgozatot, miszerint egy fiatal hangsúlyozza, hogy az egyház szakadozottsága, a protestantizmus önző individualizmusának köszönhető. 

Példabeszédek 14

153. dicséret

Szerző: refdunantul  2012.07.03. 04:00 komment

süti beállítások módosítása