Esztelenné lettem, mondja Pál, elragadtattam magam, hogy ilyen sokat beszéltem magamról, szenvedéseimet részleteztem, gondjaimat ecseteltem, védekeztem. A korinthusi gyülekezetben olyan sok volt a feszültség, hogy egy idő után mindenki hatása alá került az indulatoknak, és részese lett az esztelenségnek. Még Pál is, akinek fájt, hogy némelyek a róla szóló gyalázkodásnak hitelt adtak, és nem védték meg, azaz nem ajánlották őt (11). Itt Pál újabb esztelenségbe keveredik, amikor sorolni kezdi a maga jó pontjait, mint ma egy állásinterjún, miszerint Ő sem alávalóbb a többieknél, akik magukat apostoloknak mondják (12). Ne felejtsük el, hatunk a másik emberre, mint egyén és mint közösség, és egyáltalán nem mindegy, milyen „lélek” van bennünk. Ezek a hatások bizonyos helyzetekben szinte kényszerítő erővel bírnak, ahogy ezt Pál is megfogalmazta, miszerint a Korinthusiak marakodása kényszerítette arra, hogy azokat a dolgait, amelyek csak az Úrra tartoznak, kibeszélje. 

Példabeszédek 3

92. zsoltár