A korinthusiak önmagukkal való dicsekvése Pált is „esztelenné” tette (16), és hasonló ostobaságra ragadta. Ezt maga az apostol is így értékeli, amikor belátja, hogy most nem az Úr szerint beszél (17), hanem az esztelen dicsekvés merészségével. Az ember ugyanis akkor is dicsekszik, amikor nem henceg, hanem panaszkodik, és szenvedéseit részletezi. Ez akkor is így van, ha gyötrelmeit nem a saját bűnei, hanem az Úr ügye miatt élte meg, a megverettetésen át el egészen a börtönig, a halálos veszedelemig (23-33), és az összes gyülekezet minden gondját magába foglaló zaklatásokig (28). Az apostol egyrészt saját erőtlenségével és az Úr eközben megtapasztalt erejével dicsekszik (29-30), miközben „esztelen dicsekedésével” kritikát gyakorol a mindenféle hatásokra fogékony és ingatag korinthusiak felett, akik amúgy is szívesen eltűrnek minden esztelenséget (19), így az apostol dicsekvését is. Ne dicsekedj, se sikereiddel, se szenvedéseiddel.