Mai hírekben egykori történésekre emlékeznek. Ekkor hallom, hogy a Vietnámi háborúban hogyan irtottak ki védtelen falvakat, nem könyörülve az asszonyokon és a gyermekeken sem. Szörnyű, mondanánk, és mindjárt hozzá gondoljuk, hogy mi azért különbek vagyunk, mert soha nem lennénk képesek ilyesmire. Ma nem szeretjük ezt a kifejezést, hogy „bűn”, még az igehirdetésekben is egyre inkább kikerüljük, más szavakkal helyettesítjük; de ezzel is azt „igazoljuk”, hogy nem merünk szembenézni azzal a könyörtelen igazsággal, amit az apostol, rajta keresztül az Úr Isten elénk tár: az egyetemes bűnösség tényével. Ebben nincs különbség zsidó és nem zsidó között, ebben minden ember ugyanaz: nincs igaz ember egy sem, nincs aki igazán keresi az Istent, mind elhajlottunk, a jó cselekvése sem önzetlen, nyelvünk ámító, cselekedeteink nyomán nyomorúság támad, a békesség útját nem ismerjük. Döbbenetes sorok ezek; de olvassuk úgy, hogy nézzünk egyszer igazán magunkba, az Isten színe előtt. Különbbé csak az Ő újjászülő kegyelme tehet!

5Mózes 5,1-21

128. zsoltár