A virágvasárnapi sokaság „lelkesedésében” indulatos, Mózes a dühében. Mózes dühe döbbenetes, még akkor is, ha oka érthető. Hívő ember így soha nem ragadtathatja el magát: tör és zúz. Az aranyborjút össze kellett törni (19-20), de dühében összetöri a szövetség okmányát, az Isten keze nyomát viselő kőtáblákat (16) is. Ez a düh tovább ragad másokra, nevezetesen a lévitákra, akik Mózes mellé állva legyilkolnak az engedetlen népből háromezer embert, testvért, barátot, rokont (27). A féktelen düh tobzódása közben Áron, a nép akkor felelős vezetője gyáván, félve meghúzza magát, és nem vállalja a felelősséget (21-24). A düh ördögi természete ez: - egyrészt másokat is erőszakosságra hangol, - másrészt félelmekkel telve, felelőtlenül gyávává tesz, - harmadszor pedig sok az áldozat, és felbecsülhetetlen a kár. Mindenki elsőként „önmagát öldökölje meg”, önmagához legyen dühösen kemény. Mózes itt elhajlott. Ez nem kedves az Úrnak, és nem krisztusi. 

Máté 26,69-75

331. dicséret