Nagy teológiai kérdés, vajon a fáraó saját maga dönt-e, vagy mivel az Úr megkeményíti a szívét, ezért nem hallgat az Isten szavára? A Bibliának megvan a maga sajátos szerkezete, miszerint az ember cselekedeteit, döntési lehetőségeit, így a fáraóét is kétféle síkon tárgyalja. Egyszer felmutatja mindennek a végső okát, és Isten szuverenitásának látószögéből szemléli az eseményeket; másszor azonban nem megy el egészen Istenig, hanem megáll az embernél, és az ember szempontjából értékeli a dolgokat. (Róma 9,17). Vannak olyan igehelyek, ahol a kettő egyesítve áll előttünk: „Azt, aki Istennek elvégzett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván gonosz kezeitekkel, keresztfára feszítve megöltétek” (Cselekedetek 2,23). A mi feladatunk nem több, mint tenni azt, amit az Úr ránk bízott, hirdetni az evangéliumot; a többi az Úrra tartozik. Eközben könyörgésünk állandó tárgya lehet, hogy meg ne keményedjenek a szívek. Más oldalról azonban mindez vigasz is, ne csüggedjünk, ha sokan nem veszik szívükre az Isten Igéjét, akárcsak a fáraó (23); mi csak szóljuk azt bátran tovább!

Máté 19,16-30

267. dicséret